Új bejegyzés Frissítés

2013.06.22. 13:34 Tatiana

Middle Knight és White  Bird Csak Én és a Lovaim   Kirándulás    Ma igyekeztem kora reggel a lovaimhoz jönni, hogy még a nagy meleg előtt elmehessünk egy kis kirándulásra a közeli erdőbe, így aztán már hat órakor itt voltam.   - Maradj nyugton Avalon! -szóltam rá lovamra. Egyszerűen nem tudtam sehogy sem letakarítani, mert egyfolytában mozgolódott. - Tudom, tudom, látni akarod Aurorát, de ha így haladunk akkor holnap sem leszek készen. A mén megnyugodott és némán nézett a legelők felé, mialatt a patáit kapartam ki. Mikor végeztem felegyenesedtem, és visszadobtam a patakaparót a ládába. Felraktam Avalonra a kötőféket és kivezettem a folyosóra, ahol előzőleg kikötöttem Aurorát. - Jól van, most vagy leesek, vagy feljutok a hátadra -motyogtam a ménnek. Aurora vezetőszárát a kezemben tartva felültem Avalonra és elindítottam. Komolyan, a világon nekem vannak a legjobb öteleim! Mert sokkal egyszerűbb szőrén kilovagolni a ménen, közben magunk mellett veztve Aurorát, mintha gyalog vinném mindkettejüket... nem baj, megoldottam, az a lényeg.                                            **** Az erdőben már biztosabban haladtunk. Ügetésben mentünk, mikor egy kidőlt fa keresztezte az utunkat. - Tudom, hogy most mire gondoltok -néztem a fát, majd vágtába ugrattam Avalont. Aurora gyorsan reagált majd átugrott szinte egyszerre a két ló az akadály felett. Mondanom sem kell, hogy mi lett volna, ha nem így történik. Ebben a tempóban haladtunk tovább, majd kiértünk egy mezőre. Lepattantam a mén hátáról, majd elegendtem őket, hagy legeljenek egy kicsit, én pedig lefeküdtem a mellesleg fél méteres magasságú fűben. Innen alig láttam ki, de hallottam, hogy a lovak a közelemben vannak.                                            **** Már fél órája lehettünk itt, mikor hirtelen vízcsobogásra lettem figyelmes a fák mögül. Felálltam, leporoltam magam majd füttyentettem egyett. A két ló azonnal odajött. Rátettem Aurorára a vezetőszárat, Avalont pedig a kötőfékjénél fogva vezettem. A fák közt nem igazán tudtam merre kéne menjek, de a víz hangja vezetett. Hirtelen kiértünk a bozótból és akkor megláttam: egy kis lépcsőzetes vízesés volt az a hang, mely egy tóba torkollt. Felültem gyorsan Avalon hátára és Aurora kiséretében a tóba gázoltunk. Nagyon jól esett a hűs víz. Mikor beljebb értünk leugrottam a deres hátáról. Leért a lábam a sekély vízű tóban. Felfeküdtem a víz tetejére, mikor hirtelen Avalon felemlte a lábát és erősen levágta, amitől egy csomó víz fröccsent rám. - Hé! -néztem fel és azzal a lendülettel vissza is csaptam a vizet a ménre, aki meglepve ugrott hátrébb. A vízi-csatánk így folytatódott egy ideig majd kijöttünk a tóból, és kimentünk a napra megszáradni. Amint a lovak szőréről is eltűnt az utolsó csepp víz átraktam a vezetőszárat Avalonra és Aurora hátán vágtattam haza. A nap további részét a legelőn töltötték, majd este még visszajövök, mikor nincs annyira meleg és még kicsit futószárazom őket, valamint Avalonnal gyakoroljuk kicsit a díjlovaglást.

2012.12.28. 17:55 Tatiana

Middle Knight és White Bird Csak Én és a Lovaim  Két év elteltével újra együtt...    A mai nap hajnalban érkeztem az istállóhoz, hogy előkészítsem a helyet az új lónak, nemrégiben ugyanis úgy döntöttem, hogy veszek még egy lovat Avalon mellé. Sok keresés után rátaláltam arra a lóra, akit kerestem. A White Bird névre hallgató Lusitanot Avalon megvásárlása után pár héttel ismertem meg. A két ló szinte együtt nőtt fel, azonban két évre elszakadtak egymástól. Mikor ezt megtudtam nem volt már kérdéses a dolog: magamhoz vettem a szépséges kancát, hogy újra találkozhasson ménemmel. Avalon érezte, hogy valami törénni fog, valami ami rá is hatással lesz, ugyanis reggel teljesen el volt varázsolva. Mikor takarítom mindig felém billenti az egyik fülét, és néha hátra is kandikál, most azonban maga elé nézett mereven, mintha a régi időkön elmélkedne. Még akkor sem figyelt rám, mikor hozzá szóltam. *****    Eljött hát az idő. Végre itt volt Aurora. Fekete szemeivel érdeklődve nézelődött, miközben kivezettem a lószállítóból. Mikor az elhajtott az istálló felé indultunk, ám akkor egy ismerős hang, egy nyerítés ütötte meg a fülem. A kanca is észrevette, majd a hang forrása felé fordult. - Gyere szépségem, bemutatok neked valakit -paskoltam meg a ló nyakát és a legelő felé vezettem. Avalon azonnal a kerítéshez sietett, és mikor odaértünk nyakát a kanca felé nyújtotta. A ló felismerte régi társát és orrát bizonytalanul a ménéhez érintette. - Azthiszem a bemutatás felesleges -mosolyogtam a két lóra. Aurora nyakát Avalonéra hajtotta és halkan nyihogott egyet. A mén viszonozta ezt neki, majd hálás tekintettel nézett rám, mintha megköszönné, hogy idehoztam rég elveszett társát. Kicsit ottmaradtam velük, nem volt szívem elválasztani őket. Pár perc múlva azonban a kancához léptem. - Sajnálom Aurora, de be kell vigyelek kicsit a bokszodba, hogy pihenj egyet az út után és megmelegedj -mondtam, majd lassan elindultam. A kanca bizonytalanul lépkedett mellettem. Avalon addig jött mellettünk ameddig tudott, majd mikor ahol a kerítés véget ért közelebb léptem hozzá: - Ne aggódj, még látod Őt, hiszen mostantól minden napot vele tölthetsz -simogattam meg az orrát, majd tovább mentünk. Aurora halkan a mén felé nyihogott, majd engedelmesen követett. Az istállóba érve már láttam rajta, hogy valóban elfáradt az úton. - Gyere, beviszlek a bokszodba -mondtam, majd az említett helyre vezettem a kancát, és egy odabent egy zöld takarót tettem rá. - Még nem tudtam megvenni a saját takaród, de szerencsére kaptam a központtól egyet, amíg szükséges. A ló engedelmesen a bokszába lépett, majd fejét a szalmába nyomta és halkan rágcsálni kezdett. - Én megyek, megleszel itt, pihenj csak -búcsúztam, majd elmentem. Milyen jó ennyire boldognak látni Avalont gondoltam.

2012.12.26. 09:02 Avie

Chocolate Wings lépésről lépésre A KEZDETEK... -Végre reggel van!- annyira örtültem az új lovam érkezésének, és annak, hogy itt aludhattam a központban végre. Lebotorkáltam már felöltözve a lépcsőn és beszaladtam az istállóba, és ott volt a csoda Choice. Furcsán méregetett, ismerős voltam neki, de nem tudta pontosan honnan. Nem volt ellenszenves, aminek nagyon örültem, amúgy különösebben nem is volt barátságos. Odamentem hozzá és megsimogattam, amire elégedetten horkantott. Tegnap este pontosan beterveztem az egész napot. Amúgy nem vagyok tervezgetős ember, de annyira vártam már, hogy megjöjjön, és most itt van. Elszaladtam a takarmányért és odaadtam neki a széna adagját, egy kis zabot, és betettem pár jutalomfalatot a zsebembe, mert cél, hogy ő is a lehető leghamarabb megkedveljen. Megette a reggelit, kezdődhet a nap: Kiengedtem egy kis karámba őt, hogy sétálgasson és legeljen kicsit, addig kialmoztam. Hoztam a vezetőszárat és rákapcsoltam a kötőfékjére. Elvezettem a karám kapuig és odakötötttem. -Nem szeretek az istállóban csutakoloni, ugye megérted?- beszéltem halkan hozzá, ő pedig csak szuszogott mellettem. Elkezdem csutakolni, de mikor a hasához értem felém kapott. -Ó, bocsi nem tudtam, hogy  csikis vagy- nevettem, mire ő is elkezdett fel alá bólogatni a fejével. Ezúttal finomabban újra nekikezdtem a hasának és most minden jól ment. Csutakolás kész- pipálhattam ki magamban. KIvittem futószárazni, hogy lássam mennyire reagál az utasításaimra. Mikor ez ment kipróbáltam egy indián módszert is, ami bizalomkeltően nagyon jól ment. A lovaglás végén felültem rá csak szőrén, ami mindkettőnknek tetszett. Úgy döntöttem most már hagyom pihenni, kivittem a legelőre, azaz, hogy kivittem volna, amikor egy teherautó nem dudál ránk. Épp takarmányt hozott. Ettől Choice úgy megijedt, hogy kirántotta a kezeből a vezetőszárat, és elkezdett egyenesen a kamion felé száguldani. Nem futottam utánna, tudtam, hogy sokkal gyorsabb annál, ám hirtelen lefékelt és felágaskodott, ekkor odamnetem és elkaptam a vezetőszárat. Kicsit megnyugodtam, hogy semmi baj nem történt. Nehezen, de sikerült lenyugtatnom. A teherautó sofőrje kiszállt, és  bocsánatot kért, amilért így megijesztette Choicet. A kis kaland után végre elvezettem a legelőre, de még minidig remegett és fújtatott. Kicsit simogattam, hoy lenyugtassam, mire ő csak forgott oda hozzám, de nem csinált semmit. Kb. fél óra múlva elengedtem és elmentem a legelőről. Nem volt betervezve ez a kamion, és kicsit elrontotta a napot, de azért kezdetnek nem volt rossz az egész. Még nem bízik bennem, de már figyel rám, ami jó és remélem egyre jobb lesz.   <p style="\\\&quot;text-align:" center;\\\"="">

2012.11.01. 21:19 Tatiana

Middle Kngiht Csak Én és a Lovam  Csoda Halloweenkor   A gyenge kis napsugár bátortalanul táncolt a deres hátán, mintha most tanulna lovagolni. - Gyere Avalon, sétáljunk egyet a közelben -mosolyogtam ménemre, majd ellöktem magam a bokszajtótól, ahol addig támaszkodtam, majd kinyitottam, hogy lovamhoz bemehessek. Óvatosan végigsimítottam az orrát, ám Avalon felemlte a fejét, hogy ne érjem el. - Na! -szóltam rá, majd megadóan felemtem a kezeim és hátrébb léptem. - Avalon, ez így nem mehet tovább. Tudom, hogy először meg akarod ismerni az embereket mielőtt megbízol bennük, de hogy bizonyíthatnék még neked? Az első próbád kiáltam, még a legelső napon, a másodikat is, amikor a legelőn makacskodtál, és aznap még a harmadikon is átestem, a futószáras ellenkezésnél, mit szeretnél még? A ló felemelte az egyik lábát, majd lassan vissza is engedte, mintha nem tudná mit mondjon. - Tudod, egy ember valahányszor felül egy lóra, a közelébe megy, vagy csak a bokszába lép, bizalmat ad a lónak. Megbízik benne, kockáztatja a testi épségét, hiszen a ló akár le is dobhatja, megtámahatja, vagy megrúghatja, de ezt minen ember vállalja aki lovagol. Egy jó ló és lovas kapcsolat bizalom nélkül mit sem ér... Én megbízok benned, az a kérdés, hogy Te ezt viszonzod e Nekem? -néztem komolyan Av szemébe. Lesütötte a tekintetét, melső lábával kapart és a nyakát is leeresztette. Hirtelen azonban kiegyenesedett, és hátrapillantott, majd nyerítve kinézett a kifutó felé. Mellé léptem, és végighúztam a kezen merev nyakán. - Mit látsz ott? -kémeleltem a tájat, abba az irényba nézve, ahová Avalon tekint. Semmi sem volt ott, de azért a biztonság kedvéért, kimentem a bokszból, egyenesen az említett pont felé. A közelben erdő van, bármi lehetett ott, egy róka, vagy valami vadász, vagy csak egy lovas éppen arra járt a lovával, de azért mégis biztosabb ha utánanézek. Hirtelen zajt hallottam onnan és az istálló felől Avalon újabb nyerítését, majd egy tompa puffanást. Biztosan lelökött valamit gondoltam. Hirtelen patadobogást hallottam, de nem volt időm a hang iránynába fordulni, mert egy vadul ugató kutyát láttam meg, felém rohanni. Hirtelen nem is tudtam mit tegyek, de akkor jött Ő. Avalon elém ugrott, majd a kutyára sunyított. Az ijedt eb, hátraugrott, majd váratlanul Avalon felé kapott. Kishíján a lábát kapta el, de a lovam gyorsan elrántotta. Első meglepetésemből "felébredve" szétnéztem, majd megláttam egy vastagabb ágat. Odasiettem, felkaptam és megfordultam. A kutya lovamat hátulról próbálta támadni. Azonnal odarohantam, majd az ágat az állat felé dobtam. Lovam mellém ügetett, majd hosszan figyelte, ahogy támadója elrohan. - Avalon, Te megmentettél! -öleltem át a ló nyakát. A paci hátamra hajtotta a fejét, majd mikor elengedtem hálásan a szemembe nézett, mintha azt mondaná: Te is engem, ezért hálás vagyok. Elmosolyodtam. - Nos, de akkor hogy is döntöttél? Viszonzod a bizalmam? -néztem rá kérdőn. Deresem felemelte a fejét és a hajamba fújt, majd fejét a kezembe nyomta. - Azt hiszem, ez vehetjük igennek -nevettem. - Nagyon szeretlek Knight. :) Válaszként egy prüszkölést kaptam. - Gyere Te, hős megmentő, menjünk vissza az istállóba. A sétát ma letudtuk egykis kutya vs Middle Knight és Tatiana harcban. -paskoltam meg a ló nyakát. - Ó, és amúgy is itt van végre a szellem jelmezed, fel is próbálhatod végre, aztán a mai Halloween Partyn megmutatjuk a többieknek is. Édes kettecskén visszaballagtunk lassan a bokszokhoz.     Végre, mostmár igazi társak lehetünk, most, hogy már kölcsönesen megbízunk egymásban. Lehet ennél szebb élményem?

2012.10.29. 22:10 Tatiana

Middle Kngiht Csak Én és a Lovam  Lassan de biztosan...     Első utam a takarmányosba vezetett, ahol elővettem Avalon etetővödrét. Bekevertem a mai reggelijét, majd az istállóba siettem. Ménem kíváncsian nyújtogatta kecses nyakát, visszahúzódott a bokszába, és tett egy kört. Mikor odaértem szemrehányóan nézett rám, mint aki azt mondja: ,,Már éppen ideje! Tudod mennyi az idő? Éppen itt a reggeli ideje!" - Én is örülök neki, hogy látlak -kuncogtam, majd beléptem a bokszba. Kiöntöttem az etetőbe a vödör tartalmát, majd hoztam be friss szénát és vizet is. Amíg Avalon evett lekeféltem, rendbehoztam szépen a sörényét és a farkát, majd a patáit is kikapartam. Most egész engelmes volt, bár egyszer-kétszer egy lábelrántással tudomra adta nemtetszését.  Mikor végzett az evéssel feltettem rá a kötőféket, majd rákapcsoltam a vezetőszárat és elindultunk egy sétára. - Jól áll neked ez a kék -állapítottam meg csődörömre nézve. Körbejártuk az istállót, majd beengedtem kicsit a karámba is deresemet. Rakéta módjára lőtt ki, majd két kör vágta után a kancák felé nyerített. Az egyik fiatal pej válaszolt neki, majd kíváncsian az elválasztó kerítéshez ügetett. Egy másik foltos és egy fekete is mellé szegődött, így már három főből állt Avalon háreme. Peckesen kihúzta magát, majd legdallamosabb hangját elővéve odaköszönt nekik. Kicsit hagytam neki, hagy érezze magát szabadnak, majd elindultam, hogy behozzam. Lovam azonban máshogy gondolta és inkább az ellenkező irányba fordult. - Gyere Avalon -szóltam neki, de egy fülmozdításnál többre nem értékelte. Háromszor is megpróbltam megközelíteni, de a vége ugyanaz volt: mikor azt hittem  végre bekerítettem ő mégis talált kiutat magnak. Cselhez folyamodtam: Egy ízletes répával magamhoz hívtam a mént. - Nézd csak mi van nálam! Egy friss répa, tudom, hogy szereted. Gyere ide, és Neked adom. Már majdnem ünnepelni kezdtem, hogy sikerült a tervem, mikor egy hirtelen mozdulattal kikapta a kezemből a csemegét, majd meszebb ügetett vele. Ezt nem hiszem el! Ilyen ravasz és okos lóval még nem találkoztam! gondoltam. Végső próbálkozásom azonban sikeresnek bizonyult. Mikor éppen a közelben sétálgató fiatal ménre figyelt hirtelen rátettem a vezetőszárat. - Megvagy! Kivittem a körkarámba egy kicsit futószárazni Avalont. Mikor lépnie kellett volna, úgy döntött, hogy inkább lecövekel. Ha ügetésre kértem, inkább vágtába ugrott, és ha gyorsításra ösztökéltem  szívesebben jött beljebb a körön. Mikor megelégeltem ezt felkaptam az ostort. Ezzel könnyebben tudtam kiljebb küldeni, gyorsításra bírni, és ha éppen ellenkezni akart mindig megállítottam. Egy idő után már nagyon megunta ezt, rájött, hogy Én vagyok a főnök, és nem ő, ezért utána engelmesen viselkedett. Ezt a próbát is kiálltam, azthiszem kezdi érezni, hogy bízhat bennem. Leléptettem, majd bokszába vittem.    Mikor a bokszában tudtam végiggondoltam a mai napot. Haladtunk, hiszen az ápolás jobban ment, a futószáras bakikat sikerült helyesbíteni és a befogási gondokat is tekinthetjük játéknak. Lassan, de biztsan haladunk...

2012.09.29. 13:41 Szofi

MY FAIR LADY napjainkból... Az első nap Reggel az álmosságtól csoszogó lépteimmel töröm meg az istálló csendjét. Majd amint Lady boxához érek, az istállóban megint csend lesz. A kis kancám kidugja a kecses fejét a boxból, majd horkantással (köszönés helyett) közli velem, hogy éhes.  - Te kis falánk - simogatom meg a fejét, majd a táskámból előkotrok egy répát. Lady kíváncsian követi a kezem minden mozdulatát, aztán amint közeledik a finomság, kinyújtja a nyakát, hogy minél hamarabb megízlelhesse kedvenc csemegéjét.  Miközben Lady megeszi a narancssárga gyökeret, én leakasztom a boxajtóról az új kötőféket és beosonok lovamhoz, hogy rátegyem. Ezután még teszek rá egy vezetőszárat és kivánszorgunk a mosóba. Ott szép alaposan letakarítom a szalmától meg portól koszos répafalóm. Még a patáját is sikerül kitisztítanom, ami nagy haladást jelent, mert pár hete még patkolókovács is kételkedett benne, hogy ezt a feladatot túlélheti egy ember. Amint mindnégy patája tiszta, megpaskolom, majd átölelem a nyakát, amiért ilyen ügyes volt. - Tudod mit kapnak az ilyen ügyes pacik? - kérdezem nevetve - Hát persze, hogy répát, hogy találtad ki? - símítok végig a fején, majd egy újabb répát varázsolok elő a táskámból. Miután azt is jóízűen elfogyasztotta, kiviszem egy kicsit sétáltatni az új csikómat. Kétszer körbesétáljuk az istállót, aztán kiszemelek egy helyet, ahol sok a fű. Lellenőrzöm, hogy nincs-e ott mérgező növény, ha pedig biztonságos, akkor leülök a fűbe. Lady persze azonnal átmegy fűnyíróba és nekiáll elpusztítani az ártatlan lágyszárúkat. Amint így pihengetünk eszembe jut az pillanat, amikor a szüleim közölték velem, hogy vehetek magamnak egy lovat. Kicsit kisebb ajándékra számítottam, amikor azt mondták, hogy a szülinapomra nagy meglepivel fognak szolgálni. Még azon a napon több órát ültem a gép előtt, de sajnos nem találtam olyan lovat, aki igazán a társam, a barátom lehetne. Ekkor jutott eszembe Lady. Az anyján tanultam meg a lovaglás alapjait és első versenyeimen is vele értem el szép eredményeket. Pár éve azonban már csak tenyészkancaként tartják. Mindig is nagyon szerettem őt, de már túl öreg volt. Lady a második csikója. Én láttam meg először. Még mindig tisztám emlékszem. Aznap reggel én nyitottam ki az istállót és egy halk nyerítésből megállapítottam, hogy kedvencem második csikója is meglátta már a napvilágot. Odalépdeltem, kíváncsian figyeltem, mit csinál a csikó. A kis feketeség odabukdácsolt hozzám és engem bámult hosszú perceken át. Már akkor tudtam, hogy ő különleges. My Fair Lady egy éles nyerítéssel hozott vissza a valóságba. Úgy látszik észrevette a legelőn lévő lovakat. Ketten még válaszoltak is, de a többi csak folytatta zavartalanul a legelészést. - Na gyere haver! - mondom, majd feltápászkodom és egy laza mozdulattal jelzem neki, menni kéne. Láthatóan szomorú szemekkel nézett rám, mintha azt akarná mondani " Csak még egy kicsit. Lécci! ". - Majd holnap legelhetsz még, de most bemegyünk - közlöm vele, aztán nagy léptekkel vezetem vissza a boxába. Látszik, hogy az istállómester kihasználta az alkalmat, hogy Lady nincs a helyén, így most lovacskámat szép tisztaság fogadta. Csattan a zár a boxajtón és visszaakasztom a felszereléseit a helyére. Két kezem a boxajtó hideg szélére teszem, úgy merülök ismét a gondolataimba. Hamarasoan neki kell látni Lady belovaglásához, hiszen éppen abban a korban van. Kíváncsi vagyok mit fog szólni a nyereghez és a kantárhoz. De szerintem a dupla zabla lesz neki a legszokatlanabb, éppen ezért azt fogom utoljára hagyni. Milyen jó is lenne már lovagolni, ugratni! Elképzelem, ahogy Lady-vel az olimpián az utolsó akadályt is hibátlanul átugorjuk, majd jól megpaskolom a nyakát, amiért felküzdöttük magunkat az első helyre. De gondolataimból ismét egy éles hang hozott vissza a valóságba. De ezúttal az istállómester talicskája kerekének nyikorgása volt a hang forrása. Mit is gondoltam? Az esély, hogy kijutunk az olimpiára majdnem egyenlő a nullával. Be kell érnem a kisebb versenyekkel is.  Megsimogatom kis kancám fejét, majd elindulok a buszmegállóba.

2012.09.02. 16:50 Tatiana

Middle Kngiht Csak Én és a Lovam  Minden kezdet nehéz... Izgatottan megragadtam az istálló tolóajtaját és gyorsan beléptem az épületbe. Szememmel a bokszokat vizsgálgattam. Hol lehet? kérdeztem magamtól gondolatban, majd hirtelen megpillantottam Őt. Fehér sörénye nyakára omlott miközben az almázott szürke fejét az itató fölé hajtotta. - Szia Avalon! -suttogtam a ménnek. Hát igen, ez a gyönyörűség hivatalosan is az enyém, ma kora reggel óta. A ló felém fordította fekete fülét, majd tekintetét rám emelte. Eltoltam a reteszt és beléptem volna hozzá, ám lesunyta füleit és mély hangon felnyerített. Ahhoz, hogy a közelébe engedjen meg kell bíznia bennem gondoltam. Kinyújtottam felé a kezemet és óvatosan megérintettem a orrát. Avalon megszagolta a kezemet, és úgy tűnt emlékszik erre az illatra. Tegnapról, amikor először találkoztunk. Elővettem egy almát a zsebemből és a ló felé nyújtottam. Avalon érdeklődve megszaglászta, majd ajkaival elemelte és jó ízűen elrágcsálta. - Látod, én a barátod vagyok -mosolyogtam, majd elmentem a takarmányosba. A falra ki volt tűzve egy cetli, amire a reggeli takarmányadagot írták fel. Egy vödörbe bekevertem a felsorolt dolgokat, majd visszasétáltam vele lovamhoz és a vödör teljes tartalmát beleöntöttem az etetőbe. Avalon odalépett, majd falatozni kezdett. Amíg evett hoztam neki szénát és friss vizet is, majd kivettem az ápolószeres dobozból a gumivakarót és a szőrkefét. Végigmentem vele a mén szőrén, majd a fésűvel kigubancoltam a sörnyényét és a farkát is. Már csak egy dolog volt hátra: a paták kitisztítása. Ez sosem tartozott a kedveceim közé, ugyanis az a ló, akin eddig lovagoltam mindig elvette a lábát tőlem és elég sokat kellett vele "harcolni", hogy újra visszaadja. Kezembe vettem a kaparót, majd lehajoltam. - Avalon, lábat ad! -adtam ki a parancsot. Avalon engedelmesen felemelte a lábát és hagyta, hogy kitisztítsam három patáját. Nagyot néztem. Milyen jólnevelt és engedelmes ló gondoltam magamban, majd laz utolsó lábáért nyúltam. - Lábat! Semmi nem történt. Újra és újra kértem és megpróbáltam felemelni, de nem mozdult. Végül nagynehezen megmeltem, a csödőr azonnal el akarta rántani, ám erősen fogtam. Nagynehezen ezzel is elkészültem. Kiegyenesedtem és feltettem rá a most vásárolt kék kötőfékét és vezetőszárát. Sétáltunk pár kört az udvarban, majd kölcsönvettem az istálló egyik futószárát és két kör lépés után el akartam indítani ügetésben, de drágaságom inkább vágtázni kezdett. - Avalon! Ügetés! -kiáltottam, de semmi reakció nem volt. - Üget! Gyerünk! Így telt el egy, kettő, három kör, majd a negyediknél inkább megállítottam és csak úgy, nyereg vagy bármi más nélkül felültem a hátára. Mivel érzékeny az oldala, ezért csak kicsit rúgtam bele, hogy elinduljon. Leírtunk néhány kis és nagykört, kis és nagykígyóvonalat majd egy nyolcast. Ezután ügetni kezdtünk, majd vágtázni. Avalonra rá sem ismertem: bakolt, ha megállítottam nagyon hirtelen lefékezett, volt hogy nem akarta arra menni amerre irányítom, de álltam mindezt, nem estem le egyszer sem és sosem engedtem neki, addig próbáltam amíg nem sikerült. A végén leléptettem, majd lelocsoltam kicsit a lábait, hogy visszahüljenek és kinthagytam a karámban. Megsimogattam a nyakát és megleptem egy almával. - Legyél jó fiú, holnap jövök -köszöntem el tőle.

2012.08.31. 10:00 zsofakcs

Don Marcelllo Mikor kimegyek az istállókhoz reggel 6 órakor Ello már türelmetlenül várja a reggeliét!Mikor észrevesz felnyerít,ekkor én odamegyek hozzá és egy sárgarépát kínálok fel neki.Ello egyböl elveszi és örömest falatozza.Ekkor én bemegyek az etető házba és egy vödörbe merek neki 2 merésnyi zabot majd pedig rakok bele egy almát.Beviszem Ellonak aki egyből nekiáll az evésnek.Közben én hozok neki friss szénát.Mivel beszerelt csap van a boxába a vizet már nem kell neki odavinnem.Mikor már végzett az evéssel szépen leápolom.Mikor ez is megvan kiteszem Ellot a legelőre had legeljen egy kicsit.Közben míg Ello a legelőn van én kitisztítom a boxát,letisztítom a felszereléseit,kisöpröm az istállót és előkészítem elló cuccait a gyakorláshoz.8 órakor visszahozom Ellot a legelőröl és felszerszámozom.Ezt nagyon jól tűri.Végig egy helyben áll míg én ráhelyezem a nyerget és a kantárt.Ezután kivezetem a karámba és megyek vele néhány kört lépésben ezután ügetésben és végül vágtában is.Ello mindig nagyon élvezi az edzéseket ahogy most is.Remek ló.Miután megcsináltuk az alapokat jönnek a Cavalettik.Ello ezt is tökéletesen végrehajtja.Ha ezzel is megvagyunk egy kis díjugratás következik.Először csak akadályoknál majd pedig egész pályán megyünk.Remekül sikerült a mai edzés és remélhetőleg késöbb is ilyen jól megy.Hogy Ello nehogy izomlázat kapjon megyek még vele néhány kört lépésben lemozgatás révén.Majd pedig irány az istálló ahol lecsutakolom majd pedig leápolom.Ajándékként el ne felejtsük az almát.Ello már teljesen rendben van és most irány a legelő.Estig ott is marad és beviszem etetni.Ha pedig ez is megvolt ráterítem a takaróját és kiteszem éjjelre is(csak ha nyár van és ha nem esik az eső)Reggel pedig újbol folytatódik! :) Válasz: 1000 Ft ~Renée

2012.08.30. 14:14 Chili

JACK DANIELS [06'os holst. mén] ...NAPJAINK... part 2 - Az első akadály A nap még épphogy felkelőben volt, mikor a szokásosnál is szélesebb mosollyal az arcomon belöktem az istálló hatalmas faajtaját. Olyan nap, mint a többi. De csak látszólag. Ez a nap is eljött, s csak nekünk hozott változást: nekem és Dannek. Ugyanis nagyfiúm újonnan megszerezte a belovagló képzését. Gyors léptekkel sietek be a bokszába, leplezetlen örömmel bámulva rá. A holsteinikhez mérten igencsak kisméretű csődör kíváncsian méreget, majd rögtön megtámadja a zsebeimet, és bőszen kutakodni kezd valami csemege után. - Na jó, nagyfiú, de csak ma, mert megérdemled. Tudod, hogy szeretlek - suttogom kuncogva lovam fülébe, és egy kis zacskót húzok elő a zsebemből. - Találd ki, mit hoztam neked. Nem ám répát, vagy almát, amit minden ló megkaphat. Ez csak a különleges paripáknak jár! - a csődör türelmetlenül dobbant egyet, és vádlóan néz rám. Csak szövegelsz, vagy oda is adod? gondolhatja. Gyors mozdulattal szétszakítom a zacskót, és két szelet lócsokit húzok elő belőle. Daniels hamar ráveti magát az illatozó csemegére, majd mikor behabzsolta, szemtelenül a zacskóba dugja az orrát. - Naa, ne edd már meg az egészet! - felnevetek, majd elhúzom előle a zacskót. Kisvártva újabb két lócsoki kerül elő belőle, amit Dan ajkai közé nyomok. - Na tessék, de ez az utolsó mára. Ahogy előkerült, olyan gyorsan el is tűnt a nyalánkság a tenyeremből. Tehát ízlik neki. Szerencse hogy maradt még. - Falánk vagy, nem is kicsit. Remélem tudod. - bújok oda hozzá, és átölelem vaskos nyakát. Daniels játékosan megcsipkedi a pólómat. Még mindig csak arra tudok gondolni, hogy végre végeztem a belovaglásával. Bár a kantárt és a nyerget még szoknia kell, alapjáraton is a természetesség híve vagyok, így felszerelés nélkül fogunk lovagolni ma. Igen ám, mára egy kis lovaglást terveztem! Méghozzá terepet. Az első közös kiruccanásunk legyen élvezetes, meg kell adni a módját. Bár tudom, hogy felszerelés nélkül menni terepre nem a legveszélytelenebb dolog, de bízok a lovamban és ő is bennem, így mindkettőnknek megpróbáltatás lesz. No de nem kell ám nagy dologra gondolni, csak teszünk egy kisebb kört a közeli erdőben. Jack Daniels nemes fejére csúsztatom égszínkék kötőfékjét, majd hozom a vezetőszárat, rácsatolom a kötőfék egyik csatjára, majd átdobom a nyakán és biztonságosan rácsomózom a kötőfék másik oldalára. Amolyan pót-kantárként funkcionál ; azért mégis kell irányítanom valamivel. A pucolást most az egyszer elnagyoltan végzem, hogy minél többet lehessünk kinnt, de megígérem magamnak, hogy amint hazaértünk a szokásosnál alaposabban tisztítom meg a lovamat. Miután végeztünk, rögtön a hátára vetem magam, miközben végig nyugodtan áll. Ezért nagyon megdícsérem. Látszik hogy jól lett belovagolva *büszkefej* és a továbbiakban is jó képzést fog kapni. ^^ Szerintem díjlovagolni fogunk a későbbiekben. Lépésben hagyjuk el az istállót, és a farmot is. Miután kikanyarodtunk a lovasfarm hatalmas kovácsoltvas kapuján, egyből az erdő felé vesszük az irányt. Még egy jóideig lépésben haladunk, hát elvégre nem sietünk sehová. Az erdőbe beérve néma csönd fogad minket. A csendet csak a fák halk susogása, és a madarak dalolása töri meg. Pár másodpercre becsukom a szemem, és élvezem a csendet és a kellemes napsütést a lovammal együtt. Elégedetten sóhajtok fel, majd hunyorogva kinyitom a szemem. Szerencsém, hogy ez az erdő olyan egyszerű, hogy el sem lehet itt tévedni. - Na, készen állsz egy kis gyorsításra, kicsifiam? - dörgölöm meg Dan marját, majd sarkamat az oldalába vágom. A gyönyörű fókabarna csődör rögtön vágtába ugrik. Egy álom a vágtája, annyira kényelmes, mintha hintaszékben ülnék. A fák elmosott foltként suhannak mellettünk, csak az utat figyelem, és teljesen a lovamra bízom magam. Idejét sem tudom, mióta száguldhatunk ilyen eszméletlen sebességgel. Adrenalindús élményünket egy hatalmas vízszintes barna folt szakítja meg a távolban. Meghúzom a szárat, egészpontosan vezetőszárat, és lábaimat előretolom. - Hóó, Daniels, nyugi fiú! - próbálom csillapítani a lovamat, aki azonnal reagál és fokozatosan lassulni kezd, míg végül lépünk. Ahogy egyre közelebb érünk, egy kidőlt fát vélek felfedezni, ami természetesen pont keresztbe áll, elállva az utunkat. - Csodás. - morgok magamban. - Még szerencse, hogy időben észrevettem, különben nekirohantunk volna. Daniels érdeklődve veszi szemügyre a monstrumot. Mikor eléérünk, megállítom, és hagyom, hogy megszaglássza. A kis csődör érdeklődve billenti előre-hátra a füleit. Látszik, hogy ismeretlen neki ez a "tárgy", de tudom, hogy nem fél. Ekkor jut eszembe: el kéne kezdeni gondolkodni azon, hogyan megyünk tovább. Lássuk a variációkat. a. terv: visszafordulunk, és talán holnapután kiskedden hazaérünk. (vagy nem) megjegyzés: ez rengeteg időbe telne, hiszen az erdő mondhatni közepén vagyunk, és már sötétedik is. Innen már egyenes út vezet vissza a farmra, de csak ha előre haladunk. b. terv: megkerüljük a fát. megjegyzés: csodás ötlet, olyan rég szúrkáltam már össze magam és a lovamat a szúrós aljnövényzetben, és mentem neki egy fának. c. terv: átugorjuk. megjegyzés: nincs. nincs más hátra, mint előre! Mivel így is rengeteg időt vesztegettünk, ideje cselekedni. Danielnek bár nincs ugró képzése, de ugrott már szabadon. Na ja, szabadon, lovas nélkül, és itt a probléma. De kockáztatnunk kell, ha haza akarunk jutni. Megfordítom a lovamat, és visszafelé kezdünk baktatni az ösvényen. Mikor úgy érzem, kellő távolságba értünk, megállítom, és szembefordulunk a kidőlt fával. Ahogy szemügyre vettem nemrég, kiderült, hogy nem túl magas, max 60 centi, és nincsenek kiálló darabok belőle, alias nem akadhatunk fel elméletileg. Gyakorlatilag meg majd meglátjuk. - Megcsináljuk. Bízom benned. - hajolok lovam nyakára, és egy puszit nyomok a fülére. Elhelyezkedem a hátán, majd sarkamat erősen az oldalába vágom, ezzel egyidőben kezem előresiklik a nyakán, szárat adva neki. A kis csődör hatalmas lendülettel indul neki a vágtának, majd a farönkhöz érve jelt adok a sarkammal... ; szinte suhanva, igencsak könnyedén visszük át. Mikor földet értünk a farönk túloldalán, boldogan felkiáltok, és borulok újból Dan nyakába. - Megcsináltad! Te vagy a legjobb! - örvendezem, és szorosan átölelem a lovamat. A kis csődör boldogan felnyerít, mintha tudná, hogy neki szól az elismerés. Mosolyogva paskolom meg vaskos nyakát, majd vágtába ugratom. - Ideje hazamennünk. A visszafelé vezető utat kényelmes, lassú vágtában tesszük meg. Elég hamar ki is érünk az erdőből. Egész úton csak a mi kis kalandunkra tudok gondolni, szétvet a büszkeség, hogy milyen jó lovam van. Ha egy frissen belovagolt csikó ilyenre képes, mire leszünk még képesek együtt ezután? A határ a csillagos ég... Válasz: 2300 Ft ~Renée

2012.08.27. 13:08 Chili

JACK DANIELS [06'os holst. mén] ...NAPJAINK... Reggel kissé kómásan sietek be a hatalmas istállóba, újdonsült lovacskámhoz. Az állások üresen sorakoznak kétoldalt, csak az egyikből kandikál ki egy barna fejecske. Ahogy közeledem, Jack Daniels, a kis csődör érdeklődve mér végig, majd egy halk horkantással nyugtázza, hogy megjött a gazdi. Márha annak tekint egyáltalán. Még csak tegnap lett az enyém, éppenhogy elkezdtem a belovaglással foglalkozni, de Dan éles esze végett nagyon jól haladtunk, és tökéletesen csinált mindent. Csak egyszer bakolt, de ezenkívül sohasem ellenkezik. Reménykedem, hogy megtaláljuk az összhangot és az, hogy én lovagolom be könnyíti a későbbi összeszokásunkat. Boldogan akasztom le lovam újonnan vásárolt égszínkék kötőfékjét, és a fejére csúsztatom miután elhúztam a box reteszét és beléptem hozzá. Dan, mivel eddig nagyon jó képzést kapott, nyugodtan áll és sunyítás nélkül tűri. Végigsimítok a homlokán, és kisöpröm szeméből az üstökét. Rögtön kivillan gyönyörű, kacifántosan lenyúló csillagja. Szerintem ez teszi igazán széppé, na meg a különleges színe. Igazán páratlan és pompás ló! De a lényeg, hogy ez a gyönyörűség az enyém. :P A kötőfékre a szintén égszínkék vezetőszárat pattintom, majd kivezetem az állásából. Úgy döntöttem, hogy ma nem dolgozom vele, csak sétálunk egyet a környéken és legeltetem. Így talán jobban összekovácsolódunk. [: Az istálló melletti kicsiny füves részre vezetem, ahol hagyom pár percet legelni. Leülök mellé, és boldogan dőlök a vállának, közben hallgatom a fű roppanását, ahogy mohón tömi magába. Már kb negyed órája lehetünk ott, mikor gondolok egyet,és felállok. Úgy döntöttem, kipróbálok valamit. Csak Danielsen áll, hogy sikeres lesz-e. Óvatosan a sörényébe kapaszkodom, és miután nekikészültem, lassan felmászok a hátára. Kicsiny lovam áll mint a cövek, és meg sem mozdul. Érdeklődve néz körbe, hogy most mi történt, de egy rossz mozdulata sincs. Óvatosan hátranyúl, és finoman megcsipkedi a lábamat. Hatalmas mosoly terül szét az arcomon, és boldogan karolom át lovam nyakát. Tudom, hogy csak engem enged a hátára, és örülök, hogy így megbízik bennem. Még pár percet üldögélek rajta, közben hallkan beszélek hozzá és végigsimítok többször a nyakán. Dan láthatólag rám se figyel, csak tömi magát. :P ekkora zabagépet. <3 Lassan leszállok, és mikor földetértem, kedves lovam nyakába borulok. Köszönetképpen, hogy a hátára engedett, nyomok az orrára egy hatalmas puszit. - Gyere nagyfiú, ideje sétálni. - rántok bele gyengéden a vezetőszárba, jelezve hogy kövessen, és elindulunk a legelők melletti füves részen sétálgatni. Tegnap esett az eső, így a nyirkos fű jót tesz a patáknak, nem hagyja hogy elkeményedjenek. Dan néhány társa odanyerít neki a legelőről, ilyenkor ő ugyanígy tesz, de mindvégig nyugodt marad és nem kezd el rángatni, ezért igen hálás vagyok neki. Nincs kedvem kötélhúzó bajnokságot tartani, főleg nem a lovammal. xD Egy jó bő órát sétálunk, körbejárjuk a farm minden szegletét. Mikor újra az istállóhoz értünk, visszavezetem az istállóba a csődörömet, majd a patamosóba kikötve alaposan lepucolom. A boxát is kialmozom, ellenőrzöm az önitatóját, és dobok be egy kis csemegét az etetőjébe hogy egy kis meglepetés is várja a boxba érve. A sörényébe elegáns fonatokat készítek, és nagyon édes így. Mivel ezt muszáj megörökíteni, elszaladok a fényképezőgépemért és többször elkattintom. [: Dan a fényképező látványára többször kiölti a nyelvét, ezért erről is lett pár kép. :P *-* Miután az egész ló ragyog, boldogan vezetem vissza az állásába és egy puszit nyomok puha orrocskájára. - Jó legyél nagyfiú, majd jövök még. - s ezzel kisietek az istállóból. Válasz: 2400 Ft ~Renée

2012.08.08. 14:00 frizby

ARWEN és a kismalacok frizby gondozási naplója egyes számú bejegyzés első paragrafus(?!) Az istálló kongott az ürességtől. Az ablakokon beszűrődő napfény jól láthatóvá tette a szálldosó, kavargó port és nehezemre esett ebbe az ideiglenes látható homokviharba belépnem. De megtettem. Kis lépés nekem, nagy lépés az emebriségnek. Landoló csizmám visszahangot vert az épületben. Lenéztem a lábam elé, a szürke kövekre és az azokon nyugvó szalmaszálakra. Mindjárt jön. Abban a pillanatban kirobbant a szemközti boxajtó és egy hatalmas szörnyeteg vágtatott felém. Kerek fején egy még kerekebb orr, ádázul villogó szemei fölött két szőrös fül mért be engem, akár egy radar. Csülkei végén éles paták, melyek szikrát vertek az istálló padlóján. Sikítottam és felébredtem. - Megtámadtak a malacok! - A jól hallható kiáltás betöltötte az egész házat, melyben hála az égnek csak én voltam egyedül. Ez a gondolat megnyugvást keltett, kikászálódtam fekete takaróm alól és lerobogtam a földszintre. - Kajakajakaja... - kántáltam, akár egy jól nevelt pap a templomban és kutakodva dobáltam szét mindent. Mikor csillogó szemekkel rátaláltam a tegnapi chips maradékaira, győzedelmes csatakiáltással vetettem rá magam, de vetődés közben látókörömbe betévedt egy salátás tál. Elvétettem a csipszes zacskót és egy hatalmasat tanyáltam a földön. Fájó karomat szorongatva kászálódtam föl és ide-oda kapkodó tekintettel vizsgálgattam az esélyeket. Ha megeszem a chipset hozzájárulok ahhoz, hogy magam is dagadt malaccá váljak. Ha saláta - egy nyugodt éjszaka, de korgó gyomor. Egy dolgot szeretek jobban a nassolásnál - nyugodtan aludni. Meg lovagolni. Meg Arwent. Szóval az ő számlájára írható, hogy nem akarok meghízni. Jó, tudom, 50 kilóval eltartana egy darabig, de...  Szóval a salátát választottam és mártásos arccal jelentem meg a későbbiekben Arwennél. A sziklás hegységi kanca érdeklődve pislogott rám. Mikor közelebb léptem, orrát az arcomhoz emelte, én meg hihetetlenül megörültem, hogy talán végre sikerül egy puszit kivakarnom belőle, de ehelyett... lenyalta a mártást. Most az ő ajkai lettek halványzöldek tőle. De rajta jól mutatott. Úgyis mindig halványzöld a nyálától edzés után. Pfuj. A zablát meg nekem kell letakarítanom. - Jól van, akkor kezdődjék a mai nap! - paskoltam meg mosolyogva, és megpróbálkoztam a laza cowboyos járással - szétterpesztett lábak, kapaszkodás az övbe, nagyon laza, nagyon lazaa... Arwen felnyerített. - Ne nevess! Még gyakorlok! - durcáskodtam rá pillantva és inkább megbékéltem a saját, fiús járásommal, hogy gyorsabban végezzek a reggeli teendőkkel. Kialmoztam Arwen boxát, megreggeliztettem, és jól leitattam - netessék félreérteni. Szóval mire ő kicsattant a frissességtől, én úgy fújtattam mellette, akár egy gőzmozdony. Gonosz vigyor terült szét az arcomon. - Most cserélünk! - rácsaptam a fenekére, mire Arwen elrugaszkodott izmos farával és vágtázni kezdett az istállóudvaron. A mellette lévő karám eltérítette, így vissza kellett fordulnia felém, én jól megfeszített izmokkal vártam aztán a megfelelő pillanatban elkaptam a nyakát és felkapaszkodtam a hátára. Volt mit tanulnom a nyugati ismerősöktől! Megragadtam a sörényét és lábaimat a nyaka elé kulcsolva lassabb tempóra bírtam. Arwen fel-le lóbálta a fejét. Utálta a nyerget és a kantárt, hiába szoktattam hozzá, így szerette ha szőrén ültem rajta. Afféla köszönet is volt ilyenkor engedelmessége. 100/kWh sebességgel simogattam, miközben elindultunk a közeli erdőbe. Akármilyen lazának is tűntem, ez bizony  a mai edzés kezdete. Mára 10 km-t terveztem gyorsabb iramban.  Az erdei kilométerek gyorsan elszálltak, mindig volt mit nézegetni, és bár gyakorta vissza kellett fognom a száguldani vágyó Arwent, hihetetlenül jó tempóban haladtunk és lovamat majd szétvetette az energia. Aztán kiértünk a szántóföldekre, az útvonal kacskaringóssá vált, hogy nehogy valaki termését megrongáljuk. Ezek után értük el a farmokat. Nem számítottam semmi különösre... Egy-két integető kisgyerek meg pár csodálkozó öregember még belefért... De a malacok! Úgy kezdődött, hogy kiabálást hallottam egy ház mögül. Karámok meg ólak voltak mögötte, illetve sár. Ebből már következtethettem volna. Ekkor megjelent egy rohanó fiú, a pálcájával hadonászott és körbe-körbe rohangált. Valamit kiabált is, én ezt értettem: - Elavultak a maccsok! Elavultak a malmok! Elavultak a malmok és ettől ennyire be kell parázni? Különben is, errefelé nincsenek is malmok. Legalábbis én sose láttam nagy kerekeket. Megszántam az eltévedt lelket, és oda akartam léptetni hozzá, amikor hangos visítással megjelent a konda! Vagy öt malac! Na jó, eléggé kicsik voltak, de a hangjuk annál nagyobb. Én meg nem a méretükkel foglalkoztam menekülés közben... Mert abban a szent pillanatban sarkamat Arwen oldalába vágtam és lóhalálába vágtatni kezdtünk a malacok elől. Azok meg követtek! Üldöztek! Befordultam egy ház mellett, és az ijedtségtől bemenekültem Arwennel egy nyitott kapujú karámba. A malacok utánunk! Ők is megtorpantak a kerítés láttán és visítva körözni kezdtek. Csak az egyik nem zavartatta magát - leült a sárba és elégedetten röfögött. Arwen nagyon ideges lett. Zavarta a bezártság és ezek a fura lények, amilyeket még sosem látott. Meg a sipákoló, fülsértő hangjuk. Billegtette a füleit és toporzékolt. - Css! Nyugalom! - mondogattam neki, de én magam sem tudtam levenni róluk a szemeimet. És ha megtámadnak?! Lehetséges, hogy az apjuk vadmalac volt! Most bennük is ugyanaz az aggresszív vér csörgedezik... Arwen megelégelte a helyzetet és lesunyta a füleit majd nyerítve az egyik malac felé csapott mellső patáival. A kisdisznó zavartan felpattant és maximum hangerővel sikítozva kibújt a kerítés alatt majd elrohant.  - Ez az Arwen! Gyerünk! Ritkítsd őket!- de hőslelkű kancám csak nekidöntötte a farát a kerítésnek és bizonytalanul méregette a hirtelen megkukult szőrtelen malackákat. Az egyik röfögött miközben minket nézett. Eléggé szelíd és aranyos hang volt ahhoz képest amit ezek előtt produkáltak. Arwen közelebb lépett hozzájuk, mire nekem elnyúlt az arcom. - Hékás! Hóha!  De Arwen elszántan menetelt tovább, míg oda nem ért a legszélen álló, kétségbeesetten röfögő ducijulihoz és óvatosan megérintette az orrával. A kismalac válaszolt majd előrébb lépett egyet. Aztán Arwen sorban megcsinálta ezt mindegyikkel, mire azok egy csoportba tömörültek. Mire végzett, a fiú szájtátva bámult minket a karámon kívülről. - Apám! Kösz' szépen! Megnyugtattad őket! - a fiú arca ragyogott a mosolyától, én meg ugyanolyan döbbenten meredtem rá, mint ő pár perccel ezelőtt ránk, a szívem zakatolt, végül egy "phűű" homloktörléssel elfeküdtem lovam hátán. A fiú pedig kiterelte a malacokat a nyitott karámból és fütyörészve elvezette a röfögő haramiákat. Vagyis ex-haramiákat. - Kösz, Arwen. Te vagy a nap hőse - Arwen elégedetten morgott és utunkat csupán lépésben folytattuk tovább. Igaz, a stressz kikészített engem is meg őt is, de egy kis sétálástól még nem fogunk meghalni. Elhagytuk a farmokat, a város szélén baktattunk tovább, majd visszaérkeztünk az erdőbe, az utolsó métereket pedig vágtában tettük meg. - Hát ez elég érdekes edzés volt, mit ne mondjak, Miss Terelőkutya - nevetgéltem neki és elláttam őt délutánra. Arwen hálásan ügetett ki a legelőre, ahol rögtön levetette magát egy fa árnyékába, hogy kipihenje az aznapi fáradalmakat. Említenem sem kell, én is így tettem. Válasz: 4100 Ft ~Renée

[11-1]