˙ Cort Lovasszövetség ˙
Előszó az igénylésről

Néhány szót szeretnék szólni, mielőtt nekilátnátok az igénylésnek :)
Mint azt tudjátok, mi is egy virtuális lónevelde vagyunk, virtuális, nem létező lovakkal, ám itt a csavar! Ugyanis nálunk nem lefotózott lovakat nevelhetünk, hanem digitálisan megrajzoltakat :) Szeretném, ha ez az ötlet minél több embernek megtetszene és talán sikerülne fellendíteni egy ilyen ágat is a Gp-s lónevelésben. Nos, mivel ilyen rendszerben vagyunk, így nem tudsz hozni saját lovat (esetleg, ha Te magad megrajzoltad :3 de akkor is csak egy ilyen lovad lehet ) és így ezáltal képcserék sem lehetnek, ugyanis egészen biztosan nem lesz 2 egyforma ló :3 Egyenlőre ennyit szerettem volna előszóként, most pedig haladjunk tovább! :D

Karakter igénylése

Nos igen, mivel annak a szerencsétlen lónak lesz egy szerencsétlen lovasa, így célszerű megalkotnunk előre azt a lovast, így őt már a szerepjáték során, illetve a versenyeken is szabadon "használhatjuk". Egy karakter, egy szakág. Tehát jól fontold meg a döntésedet, amilyen szakágas karaktert kérsz, lovadat is abban a szakágban kell edzened.
Természetesen a lovat több szakágra is kiképezheted, de csak a karaktered szakágában versenyeztetheted.
Új karakter igénylésére minimum 5 eredmény után kerülhet sor. Sajnálom drágáim, ez a köz javát is szolgálja :)

° Igénylési adatlap
° Karakter igénylése

Az igénylés menete

Az igénylés már sokkal egyszerűbb dolog, nem olyan szörnyű, mint amilyennek tűnik. Először is, kiválasztjuk a nekünk tetsző lovat ^^ Az eladó lovak jelenleg csak 1 képpel rendelkeznek és majd a kiképzés után kapják meg a versenyzéshez használatos képeket.
Nos tehát, a locsifecsi után, itt lenne egy kis adatlap, melyet akkor töltsünk ki, ha megtaláltuk a nekünk tetsző lovat :)
Figyeljetek oda, hogy az adott lovat igényelte-e már valaki előttetek!

Adatlap

Kiválasztott ló neve:(lehetőleg linkelve)
Hívóneve:
Új kép: Igen / Nem -húzd alá- (lehetőséged van arra, hogy az igényelt ló számára egy új képet kérj-vagyis sokkal kidolgozottabbat és igényesebbet)
Jelleme:
Neved:
Elérhetőséged: (elsősorban e-mail)

Ezt az adatlapot mindenféleképpen ki kell töltened, hiszen ez tartalmazza a szükséges adatokat.

 

                        Lóvásár  

 

Eladó lovaink

 

 

 

 

 

 

 
welcome


Üdvözlünk mindenkit a Cort Lovasszövetség oldalán!

Mindenkit várunk sok szeretettel nálunk, ahol digitálisan megrajzolt lovadat nevelheted, trenírozhatod, versenyztetheted és tenyésztheted. Mindez egy hosszú és lassú folyamat, így hogy felpezsdítsük valamicskét az oldal életét, szerepjátékkal is szolgálhatunk Nektek!
Nézz szét nálunk, és ha kedvet kaptál, csatlakozz! ;)


Find us on Facebook! ;)

 

01 Interaktív
02 Igénylés
03 Istállók
04 Horse Center

 

 
Váróterem

Képre vár:


n/a

 
Cort Arca
Lezárt szavazások
 
Tenyésztési hírek

Tenyészetünkben jelenleg nem történt fedezés.


 
 
 

 

 
riders
Indulás: 2007-11-29
 

 

 

 

 


Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!